Április 1.
Bolondok Napja? Nem!
Egy nap, amellyel új szakasz kezdődött az életemben.
Egy nap, amely lezárt egy, szinte pontosan 22 éves
történetet.
Egy nap, amely újra az Úr dicsőségét hirdeti.
2016 április 1.
Látszólag nem történt semmi különös. A virágok bontogatták
szirmaikat, a tavaszi nap derűsen ragyogott, az utcákon emberek sétáltak,
siettek, Budapest élte a megszokott életét.
De ez a nap számomra egy új élet kezdetét jelentette:
hivatalos, bejelentett, rendszeres havi jövedelmet adó munkám lett. Olyan
munkám, amiben örömömet lelem, olyan munkám, aminek igazán értelme van.
Sokan talán nem értik, miért fontos
mindezt hangsúlyoznom. Miért nem elég egyszerűen azt írni, hogy munkát kaptam?
Ezt szeretném most megosztani..
A történet 1994. májusában kezdődött.
Egy gyönyörű tavaszi napon ballagtam hazafelé az iskolából,
ahol tanítottam. Vidéken éltünk, messze a várostól, de én szerettem a falu
nyugalmát. Hirtelen belém nyilalt egy gondolat:
- Most már így fogom leélni az egész életem? Délelőtt
tanítok az iskolában, aztán hazamegyek, felkészülök a kövekező napi tanításra,
telnek az évek, mindig ugyanaz történik, ugyanakkor és ugyanúgy, aztán
meghalok, és eltemetnek a vidéki temetőben. Ennyi az életem?
Nagyon rossz érzés fogott el. Ekkor még nem ismertem Jézust, és amúgy is mindig volt egy rossz érzésem, hogy - bár mindenem megvan - ,
VALAMI mégis hiányzik. Nem tudtam, mi az, ami hiányzik, de állandóan kísért ez
a rossz érzes.
Nyugtalanná váltam, és elkezdtem keresni. Nem tudtam, mit
keresek, így sokkal rosszabb volt. De egyre inkább azt éreztem, hogy nem jó az,
ahogyan élek. A hibát persze magamban kerestem, ettől még rosszabb érzésem
volt.
Szinte 2 évenként új iskolába mentem tanítani. Mindenhol
szerettek, maximálisan elégedettek voltak velem és a munkámmal. De nekem
legbelül továbbra is ott volt az a rossz érzés, hogy nem ott vagyok, ahol
lennem kellene. De akkor hol kellene lennem? A tanításhoz értek, erre
születtem, mégsem vagyok elégedett a tanítással.
HOL A HIBA? Biztosan bennem.
De KI VAGYOK egyáltalan? Tanár? Vagy valami más?
Mepróbáltam váltani, mást
dolgozni. Az évek során több száz önéletrajzot, motivációs levelet elküldtem a
legkülönbözőbb helyekre, de mindenhol csukott ajtókra találtam. Rossz érzésem
egyre fokozódott. Közel 50 évesen nem tudom, ki vagyok és mi a dolgom a világon?
Ez nem normális. Sőt, én sem vagyok normális!
Egyre kétségbeesettebben kerestem önmagam és feladatomat,
célomat az életben. De hiába.
Időközben tönkrement a házasságom is, a férjem elhagyott egy
sokkal fiatalabb lány miatt, gyerekeink már kirepültek a családi fészekből,
engem pedig arra kényszerített ez a helyzet, hogy nagyot váltsak.
Budapestre költöztem, és életem legmélyebb pontján
egyszercsak elkezdtem keresni az Urat. Ekkor még nem tudtam, hogy "az Úr
közel van a megtört szívűekhez."
3 éves kitartó keresés után megtaláltam és befogadtam
szívembe Jézust. Az elvesztett családom helyett új családot kaptam, a
gyülekezetet, és lassanként elkezdtem megérteni, hogy ki vagyok. ISTEN
SZERETETT GYERMEKE!
Mindenem elvesztettem, amit addig fontosnak tartottam, de
megtaláltam azt, amit két évtizeden át kerestem: az identitásomat. Minden
addigi rossz érzésem elmúlt, és boldog megelégedéssel kerestem tovább azt a
munkát, amit Isten nekem szánt.
Újabb 4 év telt el - idősgondozás, takarítás, vasalás,
gyermekvigyázás. Mindenhol elégedettek voltak velem, de ezeket csak azért vállaltam el, mert szükségem volt pénzre, hogy
megéljek. Hivatalos, bejelentett munkát nem kaptam, de már tudtam, hogy Isten
nem ezt szánja nekem. Máshol akar látni, és ezek a nehézségek azért kellenek,
hogy kipróbált szolgája legyek az Úrnak, ha eljön az idő. Szorgalmasan tanultam, dolgoztam különböző missziókban is.
Hazatérésem után egyre több önkéntes munkát vállaltam, nemcsak a saját
gyülekezetünkben és az alapítványban, hanem más keresztény szervezetekben is.
Ingyen dolgozni Magyarországon teljesen szokatlan, sőt őrültségnek látszó dolog. Itt mindenért fizetni kell! De engem nem zavart, hogy bolondnak néznek, örömmel dolgoztam mindenhol, ahol Isten Országát építhettem, és az Úr mindig
gondoskodott rólam. Mindig kaptam annyi pénzt, hogy a szállásomat ki tudjam
fizetni, és legyen étel az asztalomon. Másra nem volt szükségem. És már teljes
bizonysággal tudtam, hogy az Úr készíti számomra azt a munkát, ahol Őt a
legjobban tudom szolgálni.
Ezt a munkát kaptam meg 2016 április 1-jén, és lettem
hivatalosan is a Set Free Hungary koordinátora, az alapítványunk életvezetési
programjának vezetője a gyülekezeti segédlelkészjelölti feladatok betöltése
mellett.
Dicsőség az Úrnak, aki most is megmutatta hűséges
szeretetét!
Hála és köszönet mindazoknak, akik ima-és
pénztámogatásukkal, munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ott szolgálhassam az
Urat, ahol Ő látni akart.
Ezt a munkát az Úr adta nekem, az Ő áldása van/lesz rajta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése