Megint elmúlt egy nyár: sok-sok napsütés, kánikula, a hőség miatt panaszkodó emberek, de én ilyenkor élek igazán. Élvezem a a korai napkeltéket, az arcomat simogató forró szellőt, nem kell fűteni, nagykabátban járni, állandóan fázni, langyosak az éjszakák, melegek a reggelek, élet van és szabadság!
Hála és öröm tölti be szívemet, mert sikerült bölcsen gazdálkodnom az időmmel. Sokfelé jártam, a legkülönbözőbb helyekre vittem el az Evangéliumot, bátorítottam az elcsüggedőket, biztattam a megfáradtakat, reményt vittem a reménytelenségben élőknek, hiszem, hogy sok-sok magocskát vetettem.
A nyár elején barátaimmal vidéken jártunk: élelmiszert, ruhát és az Örömhírt vittük az embereknek.
Volt sok jó beszélgetésünk, az emberek nyitottak, érdeklődőek voltak - Budapesten nem mindig ilyen könnyű a kapcsolatteremtés. Pedig itt hihetetlenül nagy a szegénység.
Ahogy ezt a romos házat fényképeztem, bentről kitotyogott egy két év körüli kisfiú, és én döbbenten ismertem fel, hogy ez nem egy elhagyott, üresen álló épület, itt egy család lakik!
Hasonló, sőt még nagyobb nyomorral találkoztam az ország észak-nyugati felében. Itt már jártam, ismerősként fogadtak, kértek, hogy imádkozzam betegeikért, sőt bátorító szavakat mondhattam néhány gyülekezetben is. Itt már olyan mély szegénységet tapasztaltam meg, hogy nem mertem fényképezni...
Másfajta szolgálat volt a katolikus idősek otthonában, az élete végén járó, többnyire kerekes székes néninek, bácsinak beszélni arról, hogy a halállal nincs vége mindennek. Sőt, akkor kezdődik valami fantasztikus!
Aztán egy amerikai egyetemista csoport kapott ízelítőt abból, milyen volt az élet az 1960-as, 70-es években Magyarországon. Milyen volt önmagunkban bízva, majd önmagunkban folyton csalódva élni? Hogyan éltük meg a rendszerváltás eufóriáját, és az utána következő kiábrándultságot? Van-e remény a mai Magyarországon, és ha van, akkor miben?
A nagyobb hitelesség kedvéért felvettem eredeti iskola köpenyemet, sőt még az Internacionálét is elénekeltük kolléganőmmel.
Volt úttörő egyenruhás bemutató tisztelgéssel és oroszul jelentéssel.
A nyárba még belefért egy egész hetes angol nyelvi, Wesley teológiai kurzus amerikai, brit, görög, ír résztvevőkkel, egy kanadai tanárral, kötelező irodalommal és beadandó dolgozatokkal.
Aztán én is állhattam a képzeletbeli katedra másik oldalán. Érzékenyítő tréninget tartottam keresztény orvosoknak, egészségügyi szakembereknek az emberkereskedelem valóságáról, a bántalmazott áldozatok felismeréséről.
Csoportmunkában dolgozott a 21 résztvevő, a valóságból vett élettörténetekkel. Izgalmas beszélgetések alakultak ki, megismertük egymás munkáját, bővült kapcsolatrendszerünk, és megegyeztünk, hogy a tréninget feltétlenül folytatjuk ősszel.
Az itt kialakult új kapcsolatok segítettek hozzá, hogy bejussak a Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthonba. Az intézménynek három fő tevékenysége: a javítóintézeti nevelés, a fiatalkorúak előzetes letartóztatásának időszaka alatti nevelés, illetve a speciális gyermekotthoni ellátás.
Az itt élő 14-18 évesek életét nyaranta evangelizáló tábor színesíti. Ennek lehettem én is részese. Kézműves foglalkozások, sport, bibliaórák, dicsőítés és sok-sok személyes beszélgetés jelenti a tábort.
A 64 lány nagy része életvitelszerűen úzte a prostitúciót, és szabadulásuk után is nagy valószínűséggel ide térnek vissza. Sokuknak már van gyermeke, akit a nagyszülők nevelnek. Ezeknek a lányoknak beszélhettem kendőzetlenül ennek az életformának a veszélyeiről. Hiszem, hogy sok magot vetettem!
Innen szinte azonnal egy másik táborba vezetett utam, ahol állami gondozott gyermekeknek szerveztünk nyári tábort. A program hasonló: kézművesség, sport, játék, bibliai üzenet, és sok-sok szeretet.
Persze a prágai ébredési konferenciát sem hagyhattam ki. Tízezer ember negyven országból a sportcsarnokban, több mint száz magyar! Egy akarattal, egy szívvel, egy lélekkel hirdettük, hogy Európa üdvözülni fog!
Természetesen imádkoztunk Magyarországért, a magyar ébredésért is!
A nyárba belefért még egy kedves szolgálat: madagaszkári misszionárius barátomat sikerült összehoznom másik itt élő madagaszkárival. Nem kevés szervezésbe került, de végül megismerte egymást a két malagaszy. Örömüknél csak az én örömöm volt nagyobb, olyan jó volt látni őket együtt!
Reggeli áhitat a kertben, kajakozás, ping-pong, fürdés, esti előadások, nagy beszélgetések - áldott néhány nap volt, felüdülve, kicserélve tértem haza, készen az új feladatokra. Kell is az erő, hiszen hamarosan indulok az USÁ-ba, hogy három különböző államban beszéljek a kelet-európai emberkereskedelem helyzetéről.
Michigan után New York, majd Indianapolis. Novemberben pedig a budapesti Freedom Fórum!
Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában része volt életemnek, szolgálatomnak ezen a nyáron!
Köszönöm a barátokat, a támogatókat, érzem a szereteteteket, van honnan merítenem, van, mit tovább adnom!
Köszönöm, hogy együtt égtek, világítotok velem!
Minél többen oszlatjuk, annál hamarabb múlik a sötétség!
Minél többen szeretünk, annál gyorsabban szorul vissza a gyűlölet!
"Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!" (Róma 12:21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése