Megkezdődött a visszaszámlálás

Az utolsó igazi tanítási héttel felkerült a „korona” az elméleti képzésre. Azért jöttünk különböző országokból, hogy megismerjük Isten igazi arcát. Nem azt, amit általában az emberek hisznek, tudnak, gondolnak Róla - keresztények és nem keresztények egyaránt. Az igazit. Közben megismertük önmagunkat. Segítséget kaptunk, hogy szembe tudjunk nézni hibáinkkal, múltunkkal, problémáinkkal. Olyan magasságokat és mélységeket jártunk meg együtt, annyi nehézségen átmentünk együtt, annyi örömteli pillanatot megéltünk együtt, hogy most nehéz felfogni: közeledik a vége.

Akiket hazaszólít az iskolakezdés vagy a munkájuk, azok lassanként elhagyják a tábort. Nehéz a búcsú, könnyes, de tudjuk, hogy minden befejezés valami újnak a kezdete. És már tervezzük a következő nyarat…
.

A héten egy dél-afrikai vendégtanárunk volt, aki arról tanított, hogyan imádkozzunk.

A legtöbb ember imája arról szól, mit kér Istentől. De az ima nem kívánságműsor. Kérni egyébként is csak attól érdemes, akit jól ismerünk. De hogyan lehet Őt megismerni? Egyáltalán, hogyan lehet megismerni valakit?

Időt kell tölteni vele!

Mennyi időt töltesz Istennel? Eldarálod a Miatyánkot, mint az Anyám tyúkját az iskolában, aztán felsorolod, mi mindent szeretnél, és „visszateszed” Istent a polcra, mint egy dísztárgyat, amit időnként leveszel, leporolod, aztán elfeledkezel róla?

 Nem!! Az ima nem rólad szól! Az ima Istenről szól! Arról, hogy ki Ő. De ezt csak akkor tudhatod meg, ha naponta időt töltesz vele, azaz olvasod az Ő SZAVÁT, a Bibliát. (Persze az sem árt, ha van valaki, aki segít megérteni. A keresztények a Szent Szellem (Szentlélek) segítségét kérik ehhez.)

Isten naponta „zörget” az ember tudatán: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”(Jelenések 3,20)

Isten az ember elé tárja azt az elfelejtett tényt, hogy Ő az Atya, és hogy az ember igazi életcélja, rendeltetése a  szeretet-törvény betöltése. A Biblia olyan igéket tartalmaz, amelyek igen alkalmasak arra, hogy elhomályosult elménk ajtaján „zörgessenek”.

De miért kell a Szent Szellem (Szentlélek) segítsége? Az Atya, a Fiú és a Szentlélek (Szellem) egy és ugyanaz az isteni személy. A Szent Szellem (Szentlélek) belülről tud „beszélgetni” az emberrel, ismét és ismét emlékezetébe idézi a már hallott, olvasott igéket, hogy az ember végül felfogja a tényleges jelentésüket.

Ha az ember elég türelmes ehhez a munkához, naponta új megvilágosodásokat kaphat a Bibliából a saját életére vonatkozóan, míg végül tisztán szembesül az igazsággal, azzal, hogy kicsoda valójában Isten, és mit ajánl fel neki. És ekkor megint az emberé a választás: elfogadja-e Isten szeretetét, megváltó kegyelmét, amiért nem kell megdolgozni, nem kell érte tenni semmit, vagy elutasítja.

A Szent Szellem (Szentlélek) itt él bennünk. Isten megteremtette Ádámot, és „élet leheletét lehelte az orrába.” (1 Mózes 2,7) Isten Lelke az emberben van. De a bűnbeeséssel kapcsolatunk megszakadt Istennel, az Ő Szent Lelke összezsugorodott bennünk, meghalt. Ő azonban nem nyugodott bele ennek a kapcsolatnak a megszakadásába. Újra és újra próbálkozott helyreállítani a paradicsomi jó viszonyt az emberrel. De az emberiség válasza mindig az önállóság volt. Végigvonul az emberiség történelmén, ahogy mindig visszautasítottuk Isten közeledését. Isten meg akar bocsátani, de nem adhat bűnbocsánatot az embernek úgy, hogy bűnei büntetlenül maradjanak. Ez a bűnben való megmaradást eredményezné. Ezért választotta Isten a következő megoldást: az ember bűneit nem hagyja büntetlenül, de a büntetést magára veszi. Jézus, aki a Fiú, tehát egy az Atyával, vállalta, hogy az emberiség helyett szenvedi el a kínhalált, a büntetést. Így Isten igazságot és kegyelmet egyszerre gyakorolt. 

Jézus megváltó halálával megbékéltette az Atyát a világgal. Feltámadása pedig azt jelenti, hogy mindazok, akik hittel igénylik és elfogadják az Ő helyettes halálát, azok végül megszabadulnak a haláltól, rövid földi életükben pedig békét és megnyugvást találnak.

Ismered eléggé Istent?  Tudod, miért „zörget” az ajtódon naponta? Tudod, hogy a Teremtő Isten (aki mindennél és mindenkinél hatalmasabb) egy darabja benned él, csak életre kell kelteni?!

Isten kapcsolatra vágyik velünk! Arra, hogy vele legyünk, beszélgessünk vele, megismerjük az Ő természetét. Hogy imádkozzunk….

Ő ismeri minden szükségünket. Jobban, mint mi magunk. Ha nem kapjuk meg azt, amit imában kértünk Tőle, az azért van, mert Ő tudja, hogy az nekünk nem lenne jó, vagy mert valami sokkal nagyobb dolgot fog adni. Ha eljön az ideje…. Ha elég érettek leszünk rá. Ő nem egyszerűen csak a kapcsolatot, a megváltást kínálja nekünk. Ő tanítani is akar minket. Mindaz, ami az életben nehézségként jelentkezik, azzal Ő tanít minket.

Ha erőt kérünk, nem erőt ad, hanem olyan feladatokat, amik erőt követelnek tőlünk. És ha hittel, Benne bízva lépésről lépésre megoldjuk ezeket a feladatokat, megtapasztaljuk az Ő segítségét, miközben felnövünk a feladathoz.

Ha türelmet kérünk, biztos, hogy olyan szituációkban találjuk magunkat, amelyek türelmet követelnek. Saját erőnkből akarjuk ezeket leküzdeni, miközben folyton kudarcot vallunk, vagy hittel kérjük az Ő segítségét ehhez? Megtehetjük, hogy visszautasítjuk. De Ő újra és újra ugyanazokkal a feladatokkal fog szembesíteni, amelyeket nem tudtunk megoldani. A jó tanár is addig gyakoroltatja ugyanazt a feladattípust, amíg a diák meg nem tudja oldani. Addig nem lép tovább az új anyagra. Isten is ezt teszi velünk. (Találkoztál már folyton visszatérő problémával az életedben?)

De nekünk nem kell egyedül küszködnünk a megoldással. Kérhetjük az Ő segítségét. 

Vagy bízhatunk a magunk erejében….

Te melyiket választod?