2015. január 4.

Madagaszkar 7: Missziónk mérlege


Dzsungelből való visszatérésünk után néhány napig még maradunk Tamatave-ban.
Számvetést készítünk az elmúlt hat hét munkájáról.

Fantasztikus, Isten áldotta misszió volt a miénk.
Mindvégig éreztük jelenlétét, gondoskodását, védelmét. Védelmet kaptunk mind a fizikai mind a spirituális támadásokkal szemben. Mindent megkaptunk, amiért imádkoztunk. Sőt! Mindig többet és jobbat kaptunk, mint amire számítottunk, mint amit egyáltalán kérni mertünk volna.

Lehetőséget kaptunk, hogy 32 különböző csoportban hirdessük Jézus szeretetét.
Tanítottunk egyetemi kiscsoportokban, fiatalok különböző csoportjaiban, Biblia olvasó körökben, Biblia iskolában. angol nyelvű iskolában, angol nyelvű klubban, vasárnapi istentiszteleteken. Tanítottuk a Tanítványképző Iskola diákjait, lelkipásztorokat, egy autószerelő műhely munkásait és vezetőit, asszonyokat, gyerekeket, és írni-olvasni nem tudó bennszülötteket a dzsungelben.
Magam személy szerint beszélhettem egy 600 fős gyülekezethez, és egy keresztény rádióban közel 3,000 hallgatóhoz.
Több mint 1,000 emberhez vittük elszemélyesen a reményt és a hitet, hogy van lehetőség másként élni, van lehetőség megváltoztatni a rossz körülményeket.
Imádkoztunk sok-sok emberért külön-külön, adtunk személyre szóló életvezetési tanácsokat, bíztattuk a csüggedőket, bátorítottuk a bizonytalankodókat.
Volt egy kis közös megtakarított pénzünk, amit Svájcban 9 hónap alatt gyűjtöttünk azzal, hogy minden csütörtökön csak levest ebédeltünk. A második fogásra ki nem adott pénzt összegyűjtve vittük Madagaszkárra, hogy alapvető élelmiszereket vásároljunk rászoruló családoknak, és egy kicsit jelentősebb összeggel támogassunk egy gyermek-és tinédzsermissziót.

Az egész küldetésünk Istenről szólt, aki rajtunk keresztül gondoskodott a rászorulókról, és rajtunk keresztül szólt a csüggedőkhöz. Mi csak  közvetítettük az Ő üzenetét.
Ugyanakkor hittel és alázattal szolgálni Istent, számunkra is áldást jelentett. Nemcsak mi adtunk, mi is rengeteget kaptunk.
Fantasztikus emberekkel ismerkedtünk meg, akik csendben, nem hivalkodva, elképesztő szolgálatokat végeznek.
Minden egyes nap az új és új kihívások új és új megtapasztalásait jelentették Isten hűségének, gondviselésének.
Isten jelen van mindenhol, kezében tartja az irányítást.
Alázatot tanultunk.
Jellemformáló hat hét volt.

És Isten továbbra is gondoskodott rólunk...

Missziónk sikeres befejeztével néhány nap pihenést engedélyeztünk magunknak, hiszen jóformán még semmit sem láttunk Madagaszkárból.
Szinte minden nap tanítottunk, nemegyszer két különböző helyen naponta, vagy 7 különböző osztályban az angol iskolában.
És minden letanított óra mögött 5-8 óra készülés volt!
Intenzív és fárasztó misszió volt, rengeteg városi közlekedéssel, a forgalmi dugókban belélegezve a hihetetlen benzingőzt, izzadtságtól csatakosan zsúfolódva a helyi buszokban, fuldokolva a magas páratartalomtól, vagy teljesen bőrig ázva a trópusi esőben. (Én ugyan nagyon szerettem ezt a meleget. de társaimat ez teljesen kikészítette.)

Elhatároztuk, hogy néhány napot a közeli szigeten, Saint- Marie-n töltünk, mielőtt hazautaznánk.
Meg is érkeztünk a szigetre, másfél órás hajóút után a képen látható hajóval, de nem találtunk olcsó és szép szálláshelyet.
Egész délután jártuk a szigetet, hotelról hotelre, de vagy nagyon drága volt, vagy a dzsungelbeli szállásunkra emlékeztető körülményeket találtunk.
Késő délutánra feladtuk: kiválasztottunk egy meglehetősen drága, de szép helyet, hogy egy éjszakát ott töltve, másnap továbbinduljunk olcsóbb helyet keresni.




Kifizettük a taxit, elkezdtük kipakolni hátizsákjainkat, amikor megállt mellettünk egy másik taxi.
Egy helybeli férfi jött oda hozzánk, kezében egy papírlapra nagy betűkkel írt felirat: YWAM. ("Fiatalok Küldetessel" nevű, nemzetkozi, felekezetek közötti misszióorganizációs szervezet)


- Ezek ti vagytok?- kérdezte tört angolsággal.
- Igen. Miért?
- Vártalak benneteket a kikötőben. A főnököm már előkészítette a szállásotokat, amit megrendeltetek.
- Mi nem rendeltünk semmiféle szállást.
- De, csak gyertek velem.

Összenéztünk, bizalmatlanul szemléltük a bennszülött férfit. Mit tegyünk?
Egy gyors ima után eldöntöttük: megyünk.

Újra be a taxiba, ami még mindig ott várakozott, utaztunk tovább a tökéletes bizonytalanságba, a kókuszpálmák szegélyezte tengerparti úton. Elértük a sziget végét, ahol két pirog (bennszülöttek által használt, két oldalán farúddal megerősített kenu) várt ránk. Egyikbe kellett volna betenni a csomagjainkat, a másikba kellett volna nekünk beülnünk.
Nem bíztunk a most már háromfős bennszülött csapatban, sokáig győzködtek, hogy ne féljünk tőlük, mire engedtünk.




Beültünk, és közel 10 perces kenu-út után kikötöttünk a .....Paradicsomban.
Egy álomszép helyen, ahol a dél-afrikai keresztény tulajdonos óriási árengedményt adott nekünk, misszionáriusoknak. Szó szerint fillérekért béreltünk egy két szobás házat, fillérekért kaptunk finom ételeket, jó társaságot.
Megint a LEGJOBBAT kaptuk.
De a mai napig nem tudom, ki rendelte nekünk a szállást.... csak sejtéseim vannak....

Folytatása következik....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése