2014. január 25.

Az első hetek


Az első néhány nap akklimatizálódása után hamar megkezdtük a kemény munkát, a Biblia tanulmányozásának módszerében az alapok lerakását.
Fantasztikus ez a módszer, teljesen különbözik mindattól, amit eddig tanultam. Szereztem három diplomát, de mindig azt kellett megtanulnom, amit mások mondtak, írtak az adott dologról. A saját vélemény mindig nagyon veszélyes volt, soha nem lehetett hangoztatni, így aztán gyorsan le is szoktattak róla.




Itt azonban pont az a lényeg, hogy félre kell tenni MINDEN előzetesen tanult dolgot (ez nekem nem lesz nehéz, mert még nem sok mindent tanultam a Bibliáról), MINDEN előfeltevést, előzetes elképzelést, és saját magunknak kell a megadott módszerek segítségével képet alkotnunk a Bibliáról. Magát a Bibliát fogjuk vizsgálni, hagyjuk, hogy maga a szöveg beszéljen hozzánk személyesen.

Annak érdekében, hogy pontosan tudjuk vizsgálni a szöveget, jártasságot kell szereznünk, hogy hozzáértően és gyakorlottan tudjuk ezt elvégezni. Megismertük ehhez a négy alapvető lépést
(megfigyelés, értelmezés, alkalmazás, továbbadás), és a három elsődleges módszert (felmérés, analizálás, szintetizálás).
Tehát az első áttekintő olvasás után részekre bontjuk a szöveget, ízekre szedjük, rengeteg szempont szerint megvizsgáljuk (grammatikailag, jelentéstanilag, szerkezetileg, történeti szempontból stb.), aztán újra összerakjuk, a hiányzó ismereteinket ekkor, de csakis ekkor különböző forrásokból összeszedve hozzáadjuk, mindent táblázatokba rögzítünk, és megkaptuk azt a mélyebb jelentést, amit a saját életünkre is alkalmazhatunk, amit továbbadhatunk másoknak.
A módszert Pál apostol Filemonhoz, illetve az Efezusiakhoz  írt levelének vizsgálatán keresztül tanuljuk, gyakoroljuk.

Mindez természetesen rengeteg munka,  hiszen mindent nemcsak angolul, hanem rengeteg dolgot még az eredeti görög ill. héber nyelven is olvasnunk kell. És persze a Bibliai Szótárt, meg a Concordanciát. Nem is beszélve a táblázatkészítésekről….
Ha belegondolok, hogy 11évvel ezelőtt még azt sem tudtam, hol kell a számítógépet bekapcsolni.
Öt évvel ezelőtt még szinte semmit nem tudtam angolul.
Három évvel ezelőtt ilyenkor pedig semmit sem tudtam Istenről….

De Istennel MINDEN lehetséges!

                                                                                        

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, örülök, puszi!

    VálaszTörlés
  2. Mondtam már, hogy irigyellek, Ildi? Annyira látható, ahogy Isten felemel, és fénysebességgel hordoz téged. Hálás vagyok, ahogy tükrözöd egyre jobban az Ő kegyelmét! Azt kívánom, tartson meg ebben minden áldásával gazdagon bemerítve! Puszillak.

    VálaszTörlés
  3. Koszonom, Manna, ez nagyon batorito feedback! Szerelmem meg nem lanyhult, sot, egyre erosodik, ahogy mar az ESZEMMEL is kezdem megerteni az O vegtelen kegyelmet, szeretetet. Igen, szeretnek pelda lenni a barataimnak, es visszatukrozni valamit abbol a rengeteg josagbol, turelembol, felto gondoskodasbol, amit eddig Tole kaptam.
    BIZTOS, HOGY MOST A LEGJOBB HELYEN VAGYOK!!!

    VálaszTörlés