Közeleg az ősz

Hosszú és forró volt ez a nyár – még nekem is, pedig én arról vagyok híres, hogy rajongok a napsütésért. Itt a meleg valahogy még melegebbnek tűnt, számomra szokatlanul száraz volt a levegő. Aztán megérkezett a hidegfront esővel, és a nyár érezhetően őszbe fordult. A langymeleg éjszakákat csípős hűvösség váltotta fel, és reggelenként már nem a napfelkeltében, hanem az erdőből felszálló párafelhőkben gyönyörködöm. „Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, s hosszúkat alszik rá, amidőn megfutja…”(Arany: Toldi estéje)

Feltartóztathatatlanul itt az ősz. És bár napközben még alaposan megizzaszt minket a nap melege, de reggel és este már bizony meglátszik a lehelet a levegőben.

A bázison az élet az évszakoktól függetlenül zajlik. Mozgalmas hetek követik a mozgalmas heteket. Volt egyhetes tábor keresztény tinédzsereknek. Jó volt látni lelkesedésüket, az Úrhoz való elkötelezettségüket. Tábortűz, dicsőítés, játékok, tanítás a Máté 28,20-ról.

A következő héten családi és gyermektábor zajától volt hangos a környék. Az érdeklődő szülők a működő és a nem működő családokról hallgathattak előadásokat, míg a 60 gyerek programjairól csoportunk fiatalabb tagjai gondoskodtak.

Közben azért sikerült bejutnom Segesvárra is egy hajvágás erejéig. Kiderült, hogy a fodrásznál ketten is beszélnek magyarul, így következő héten én tolmácsoltam azoknak, akik szintén bementek a táborból hajat vágatni.

 

 


A főzést általában magunk oldjuk meg, kivéve, ha nagyon sok vendégünk van, mint a családi és gyermektáborban. És mivel nemzetközi csapat vagyunk, sok nép konyhájával ismerkedhetünk. Ettünk már hagyományos angol reggelit, mexikói vacsorákat, rizst és zöldségeket malagaszi módra, thajföldi zöldséges ételt, klasszikus német süteményeket, és persze a magyar gulyás sem maradhatott ki. Palacsintát sütöttem hozzá különböző töltelékekkel, különböző formákban tálalva: feltekerve, szögletesre hajtva, és egymásra rakva, mint egy torta. Persze csokimázzal leöntve mindegyik. A palacsintatortának akkora sikere volt, hogy azóta többször meg kellett ismételnem.

A családi tábor tanításában folytatódott a családi kapcsolatok témaköre.

Mit hoztunk magunkkal otthonról a házasságunkba? Milyen alapokon nőttünk fel? Állandósult szégyenérzetet kaptunk örökségül, szidást, korholást, magasra tett mércét, hogy soha nem vagyunk és nem is leszünk elég jók? Vagy biztatást, bátorítást, jó szavakat, áldást? Egyáltalán megkaptuk-e azt a jövőképet, azt a tisztán körvonalazott, eredményorientált képet a jövőről, ami felé elindulva sikeres felnőttek lehetünk?!

Hiszen ez a jövőkép határozza meg a kedvünket, a kedvünk a karakterünket, a karakterünk az életformánkat. Azok az emberek, akiket a jövőképük motivál, sokkal gyakrabban kitűnnek abban a dologban, amit csinálnak, mint azok, akiket csak a szükség motivál. Ők csak annyit tesznek, amennyi éppen szükséges.

Milyen íratlan szabályokat hoztunk otthonról?

Tilos kimutatni a negatív érzéseket, különösen a haragot, a gyengeséget. Nem kérünk segítséget, hiszen ez is a gyengeség jele. Nem beszélünk arról, ha valami nincs rendben, hazudunk magunknak és másoknak. Takargatjuk a családi szennyest. Nem bízunk sem magunkban, sem másokban. Állandó szégyenérzettel, bűntudattal, szorongással élünk, minden rosszért magunkat hibáztatjuk, ráadásul meg is vagyunk győződve róla, hogy mindezt meg is érdemeltük.

Bűntudatunk van, hogy hibát követtünk el, és szégyelljük magunkat, mert azt gondoljuk, hogy mi magunk vagyunk a hiba.

Szégyen alapú érzések:

- Engem soha nem fognak elfogadni

- Csak értéktelen utánzat, hamisítvány vagyok

- Ha igazán megismernének az emberek, lenéznének

- Soha nem érzem magam boldognak

 - Isten biztosan undorodik tőlem

- Állandó fáradtságot, szomorúságot érzek

- Használhatatlan, értéktelen, alkalmatlan, selejt vagyok

- Soha nem vagyok elég jó

- Egyedül vagyok, magányosan, elidegenedve, elhagyatva mindenkitől

Sokan szenvednek ezektől az érzésektől. De honnan származnak ezek a negatív, személyiségromboló gondolatok?

A család elsődleges célja, hogy jövőképet adjon a gyermekeknek. Nevelje a gyereket arra az útra, amelyet majd járnia kell. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy fejlessze a jellemét, segítsen megtalálni és fejleszteni azokat a különleges képességeket, amelyekkel a gyerek rendelkezik. Erősítse meg, hogy ő különleges, értékes, adjon örömöt, keltsen vágyat benne, hogy kibontakoztassa ezeket a képességeket.

Fejlessze az agy öröm-központját! Kutatások kimutatták, hogy az agyban külön központja van az örömnek, és külön az élvezetnek! Mi a különbség? Az öröm tartós, és emberi kapcsolatokhoz kötődik. A legtartósabb, örökké tartó öröm pedig Istenhez. Az élvezet tárgyakhoz, étel, ital, nikotin, drog, szex (ha mély érzések, kapcsolat nélküli). Ha ezeket kielégítjük, nem adnak tartós örömet, egyre többet és többet akarunk belőlük, végül függővé válunk. Azok az emberek lesznek függők, akik az öröm-központjukat nem tudják kielégíteni, mert nincs helyes kapcsolatrendszerük.

Mert mindannyian keressük a komfort érzésünket, a jó közérzetünket, mindannyian vágyunk a biztonságra, arra, hogy szeretve és értékelve legyünk.  De ezek csak az emberi kapcsolatokon keresztül működnek. Akinek nincsenek helyes emberi kapcsolatai, az pótcselekvésekben keresi az örömet. Mert pótcselekvés a mániás takarítás, vásárlás, a számítógépes játékok, a munkamánia. Ez is függőség!

Hogyan alakul ki a helytelen attitüd? Gyermekkori traumák okozzák!

Ha a család nem ad szerető, elfogadó, bátorító közeget a gyermeknek, ha a szülők között nincs egyetértés, harmónia, a gyerek érzelmileg nem tud felnőni. Viszont kifejlődnek és megerősödnek benne a negatív érzések: a bizonytalanság, a bűntudat, hogy mindez miatta van, az értéktelenség érzése, az elutasítás, a szégyen. Ez pedig azt eredményezi, hogy nem tud helyes kapcsolatokat kialakítani, mert fél a további elutasítástól. Visszahúzódik a saját világába, kialakítja a saját szokásait. De ezek nem adnak neki tartós örömet, elkeseredése tovább nő, még inkább visszaszorul a saját világába, és a kör bezárul.

A családnak kell megadni az alapokat a helyes emberi kapcsolatrendszer kialakításához, de ha ez nem történt meg, SOHA nincs késő!

Isten célja, hogy helyreállítsa a megtört kapcsolatokat ember és ember, ember és természet, ember és önmaga között. És természetesen a legfőbb cél, hogy helyreálljon az az eredeti jó kapcsolat, ami ember és Isten között volt a teremtés kezdetén.

Kérjük a segítségét!

„Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtó nyittatik.” (Máté7,7)

Istentől kérni nem vakmerőség, inkább annak a bizonyossága, hogy tényleg meg is kapjuk, amit kértünk.

A Megváltó háromszoros ígérettel biztat a kérésre. Azt szeretné, ha mindazok, akik Őt keresik, hinnének is benne. “Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” Más feltételhez nem köti Isten ezeket az ígéreteket, minthogy kegyelmét éhezzük, tanácsát kérjük, és szeretete után vágyódjunk.