Találkozás magyarokkal

A héten megérkezett az a magyar hölgy, aki itt lakik Prod községben, de az év nagy részében Németországban dolgozik idősgondozóként. Szinte minden nap meglátogattam, jókat beszélgettünk a finom német kávé mellett.

A helyiek egy része szintén Németországban dolgozik. Meglátszik a házakon, amelyeknek a tulajdonosa külföldről küldi haza a pénzt.  Van, ahol térfigyelő kamera vigyázza a biztonságot, van, ahol nincs bekötve a vezetékes víz.  Ezek az emberek a falu közepén lévő forrásból hordják a vizet.  Állítólag nagyon jó íze van.  Összegyűlnek a forrásnál, üldögélnek, beszélgetnek - itt élik a társasági életet. 

No meg persze a kocsmában, ami szintén a falu középpontjában áll a templommal szemben.

Jókat beszélgettünk a magyar hölggyel, akinek férje egyébként román, de már tud néhány magyar szót, amit persze azonnal be is mutatott. Erre én is előálltam frissen megszerzett román tudásommal.

Szombaton Marosvásárhelyre mentünk egy fantasztikusan gyönyörű (és meglepően olcsó!) szabadidő központba. 

 Elsődleges célunk a standolás volt, illetve nekem az internet elérhetőség. A bázison most már egyáltalán nincs internetünk – se gyors, se lassú…. A többséget persze egyáltalán nem érdekli ez. Nem értik, nekem miért fontos. Azt hiszik, szórakozom, játszom a világhálón. Nem tudják, hogy nemcsak a barátokkal, családdal való kapcsolattartás miatt, de a pénzügyek intézése, az információk elérhetősége miatt is életbevágó az internet. Szeretném küldeni a híreket blogom olvasóinak, de így lehetetlenség. És persze csoportunk nagy része a családjával együtt van itt, nekik nem hiányzik senki. Már nem is törődöm vele, hogy engem függőnek tartanak, és jókat mulatnak azon, hogy most elvonókúrán vagyok…..Már csak magamban bosszankodom, hogy nincs semmilyen kapcsolatom a világgal, hiszen a mobiltelefon sem működik a térerő hiánya miatt. Jelentkezem minden olyan programra, ami kimozdulást jelent erről a világtól teljesen elzárt helyről, annak reményében, hogy talán tudok telefonálni vagy internetezni.

Most is így történt. Eljöttünk fürödni Marosvásárhelyre, melynek 150.000 lakosa közül 47% magyar (50% román, 2 % cigány).

Ez a székelyek legnagyobb városa, az egyetlen olyan település Székelyföldön, amely a középkorban szabad királyi városi címet kapott. Most megyei jogú város.

A Ceausescu-időszakban itt különösen erősen folyt a románok betelepítése, így a románok aránya a közelmúltban utolérte a magyarokét, és úgy tűnik, ez a tendencia folytatódik napjainkban is. Én örültem, hogy a feliratok szinte mindenhol kétnyelvűek voltak, és mindenfelé magyar szót hallottam. Ezen felbátorodva magyarul kértem a belépőt a strand pénztáránál. A pénztáros – noha értette, mit mondok – nem volt hajlandó magyarul beszélni velem…

Bent gyönyörű, gondozott pázsit, különböző méretű és hőmérsékletű medencék, csúszdák, (német társaim nem értették, miért kell a csúszásért külön fizetni, amikor megvettük a belépőt….), játszóterek, vendéglátóipari egységek (lángos és kürtős kalács is kapható!), hatalmas, árnyat adó fűzfák. Minden tökéletes, egészen addig, amíg fel nem keresed a mellékhelyiséget…

Hazafelé természetesen útba ejtettünk egy McDonald’,s-ot, ahol a többiek beleestek a hamburgerekbe – én meg az internetkapcsolatba…. Ki tudja, mikor kerülhetek megint kapcsolatba a világgal, a blogom olvasóival.

Azért sikerült néhány képet készítenem a város főteréről, a Rózsák teréről.

Háttérben egy 1934-ben épült, monumentális ortodox katedrális, amely sajnos nem a szépségéről vált ismertté, sőt hírhedtté a magyar turisták körében. A templom előterében kétoldalt látható ferskók díszmagyarba öltözött magyar urakat ábrázolnak, amint kínozzák, verik a román parasztokat.

Ugyancsak a főtéren áll a magyar népművészeti elemeket szecessziós stílussal ötvöző Kultúrpalota, melynek tetejét Zsolnay- zománccserepek borítják.

A héten még egy templomi koncerten is részt vettünk, amit a Moldvai Köztársaságból érkező fiatalok adtak a prodi lakosoknak. Még mi is felléptünk, románul énekeltünk, illetve az egyik dal szövegét minden olyan nyelven, amilyen nyelven beszélnek csoportunk tagjai. A magyar szöveget én tanítottam be, nagyon szenvedtek tőle: „Köszönöm Jézus, köszönöm teljes szívemből.” Sok volt benne a külföldieknek szinte kimondhatatlan ’ö’ hang. A malagaszi mondatot könnyebben megtanulták a madagaszkári házaspártól.

Mindenesetre nagy sikerünk volt nekünk is, és a moldvai fiataloknak is. Ők még egy jelenetet is előadtak az Újszövetségből (Máté 25,1-13), a Tíz szűz történetét.

„Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mikor jön el újra Jézus)