Családi tábor Arad közelében

Tiszteld férjedet! Szeresd feleségedet!
Ez volt a mottója az idei családi tábornak.

A YWAM egyik fontos célkitűzése a családok erősítése. Ezért már hetedik éve minden nyáron megrendezik – elsősorban norvég támogatással Arad közelében, Deznán a családi tábort. Idén több mint 40 család (közel 150 ember) töltött el egy hetet csodálatos környezetben.

 

Vasárnap reggeli után három autóval indultunk a Segesvár melletti Prodról. Útközben egyre több és több kocsi csatlakozott a konvojunkhoz, végül egy egész kocsikaravánnal érkeztünk meg késő délután. Szakadt az eső majdnem egész úton. A gyerekek miatt többször megálltunk, több szünetet tartottunk. 

 

Legnagyobb örömömre az ebédet Déva városában, a hegy lábánál levő McDonald’s-ban ettük. No, nem a gyorsétteremnek örültem, hanem hogy végre láthattam a várat, melynek elkészültéhez a legenda szerint emberáldozatra volt szükség. Gigantikus méretekhez szokott képzeletem persze csalódott egy kicsit a mérteket illetően, de azért megpróbáltam belegondolni, hogy az adott kor technikai lehetőségeivel hogyan tudtak a meredek hegy tetejére várat építeni. Jelenleg a romok felújításán dolgoznak. Szóval, „magos Déva várából” mindössze ennyit láttam.

Már késő délutánra járt, mire megérkeztünk Deznába. A családi tábor gyönyörű helyen fekszik. Erdő borította hegyek karéjában hatalmas, árnyat adó fák, sebesen zúgó patak, sok-sok hangulatos faházacska, és egy nagy, központi épület virágos teraszokkal, sportpályákkal.

 

A fiúk gyorsan felhúztak még egy óriási sátrat a közös programokhoz. 

Vacsora, ismerkedés, gyors lefekvés, mert másnap korán kezdődött az élet.

Ez a tábor nem elsősorban a pihenésről szólt a családoknak. A szülők, nagyszülők (!) minden délelőtt előadásokat hallgattak arról, hogyan lehet egymást tisztelve és szeretve olyan erős, szerető családot építeni, ahol a gyermekek őszinte, elfogadó, támogató, szerető légkörben nőnek fel. Olyan családban, amilyennek Isten szeretné látni a családot.

A mi nyolc fős csapatunk feladata a gyermekprogramok szervezése, biztosítása volt arra az időre, amíg a felnőttek a keresztény család alapjaival ismerkednek. Az előadások központjában az öt szeretnyelv állt (beszélgetés, gondoskodás, ajándékozás, minőségi idő együtt töltése, fizikai érintés), minden nap másik nyelvről hallhattak érdekességeket, azután kiscsoportokban beszélgettek a tanultak gyakorlati alkalmazásáról.

Ebéd után családi programokkal folytatódott a nap, majd délután újra előadást hallgathattak a felnőttek. Vacsora után családi program, de volt romantikus este is a szülőknek (gyerekek nélkül). A cél a minőségi együtt töltött idő volt!

Szerda délután az egész tábor a strandra ment, péntek délután családi ügyességi és sportversenyek, este tábortűz volt.

Felnőtt, gyermek egyaránt jól érezte magát, a családok még jobban összekovácsolódtak.

                                 Első nap néhányunknak sikerült megmászni a közeli hegycsúcsot

Számomra nem volt könnyű munka a gyermekprogramok szervezésében részt vennem. Bár a közel 40 gyermeket (a csecsemők és totyogók a szülőkkel voltak vagy aludtak) szerettük volna életkor szerint két csoportra bontani, de ez a próbálkozásunk a testvéri kapcsolatok miatt azonnal kudarcba fulladt. Így – bár én az idősebbekkel voltam – naponta 18-20 olyan gyermek programját szerveztem, akik 4 és 18 éves kor között voltak, és nagy részük nem beszélt angolul. Még jó, hogy volt néhány olyan fiatal is köztük, aki időnként tolmácsolt. Ráadásul nemcsak játszani, sportolni kellett velük, hanem mindennap egy–egy részt is feldolgozni a Bibliából úgy, hogy megértsék a legkisebbek is, de ne unatkozzanak a nagyobbak sem.

Eléggé próbára tett ez a hét!

                                                Itt épp kirándulni indulunk 21 gyerekkel

Mindezek mellett meg kellett küzdenünk a román konyha kihívásaival. Számomra annyira nem volt nehéz, mert hasonló módon főznek, hasonló ételeket esznek, mint mi, magyarok: sok leves, fehér kenyér, édesség. De nagyon hiányzott a gyümölcs, a friss zöldség, a tej, joghurt. Ezeket még a boltokban sem találtuk meg. Egyszer sikerült kocsival bejárni néhány közeli települést, de az üzletek polcain csak néhány fonnyadt kígyóuborka, pár szem ványadt alma és kevéske banán kornyadozott. Végül az egyik út menti fáról szedtünk – számomra ismeretlen – gyümölcsöt. A németek ismerték. Aztán találtunk egy szederfát, azt is megszálltuk. Azt meg én ismertem. A madagaszkári anyukának nagyon ízlett.

Legjobban a madagaszkári család és a norvégok szenvedtek a vitaminhiánytól, és az előre elkészített, szirupszerűen édes teától. Most tanultuk meg igazán értékelni, hogy a prodi központi táborunkban milyen európai színvonalú ellátást kapunk mind az ételeket, mind a tisztálkodási lehetőségeket illetően.

Már nagyon vártuk, hogy újra „otthon” legyünk!