Úton

Az utolsó pillanatra sikerült mindennel elkészülnöm. A szobám kipakolva, a hátizsák, bőrönd bepakolva. Utoljára még kaptam egy személyre szabott ajándékot Heiditől.

Igen, a Királyok Királyának hercegnője vagyok! (1 János 3,1) Büszkén fogom viselni.
Csomagok be a kocsiba, irány Népliget. Hát, jól felpakoltam. Jaj, a vasalódeszka otthon maradt....:))
Este 11, begördül a busz. Az emberek zúgolódnak: "Miért ez a fapados jött?"
Én hálás vagyok. Nincs szükségem érintőképernyős TV-re a buszon. Csak aludni szeretnék. De persze nem tudok.

Hajnali 4-re elérjük a határt. Ártánd. Határőr fel a buszra, egyenként ellenőrzi a papírokat. Aztán csak várunk. Rossz érzésem van. Elszoktam már a határátkelőknél való bizonytalan várakozásoktól. Miért várunk? Meddig? Mire? Csendben ülünk. Fél óra múlva elindulhatunk. Kiderült, hogy a két ázsiai lány papírjait ellenőrizték olyan sokáig.
Lassan kivilágosodik. De már késésben vagyunk. Elhagyjuk Kolozsvárt. Mellettem egy igazi székely fiú ül, Székelyudvarhelyre utazik. Szűken méri a szót, de én kitartó vagyok. Érdeklődöm az ott élő magyarok helyzetéről. A táj csodás, egy-egy gyönyörű templomot is sikerül lekapnom az ablaküvegen keresztül.

Hirtelen megállunk. Rendőrség az út mellett. A román rendőr nem beszél idegen nyelven, sofőrünk meg nem tud románul. Egy utas siet a segítségére. Sebességtúllépés miatt büntetés. Papírok kitöltése. A nap tűz, az idő rohan. Már látom, hogy nem érem el Marosvásárhelyen a csatlakozást.
Péternek: Targu Mures vagy Tirgu Mures? Egyik sem. Törgu Mures.
Másfél óra késéssel befutunk Marosvásárhelyre. Hát persze, hogy elment a buszom. Mindegy. Úgyis át kell mennem az 1 km-re levő másik buszmegállóba. A cuccok nehezek, de egy ötödikes magyar kisfiú a segítségemre siet. Végre megérkezem. Kisbusz jön, irány Segesvár. Egy óra újabb buszozás, de a táj gyönyörű. Ott még megvárom a tréningvezetőt, aki felvesz. Végre megérkeztünk. Délután 3 óra. Prod!
Hálás vagyok, úgy érzem, hazaértem.